Referenciák

Itt add meg az alcímet

Hegedűs Roland

Sales Menedzser / DEVERGO

"Magdolnával már az első személyes megbeszélésen és nyelvi tudásom felmérésénél könnyedén, és szinte azonnal fel tudtam venni a szimpátiát és a közös hangot. Kifejezetten kiemelném, az akkori nyelvi hibáim és szintem professzionális kezelését és közlését, amiből nem a lemaradásomat hanem a már meglévő minimális tudásomat emelte ki. Ez a tulajdonsága végig, nyelvvizsgám időpontjáig megmaradt, így a fejlődésem minden apró pozitívumát kiemelte. 21. századnak megfelelő eszközökkel segítette a tanulásom. Az órák beosztásának flexibilitása gyakorlatilag csak tőlem függött, nem volt akadály részéről az óra csere vagy épp a pótlás, esetleges óra lemondás. Ahogy tettem is az eddigiekben, úgy a jövőben is csak ajánlani tudom Magdival a közös nyelvtanulást másoknak is, velem csodát tett, még úgy is hogy munkámból kifolyólag korlátozott mértékben tudtam felkészülni az óráinkra. Ha tehetném, még egy nyelvet megtanulnék az ő segítségével! Köszönöm, Magdi!"

Orha László


"Magdival azért kezdtünk el angolozni, mert szerettem volna felfrissíteni a megkopott, ritkán használt nyelvtudásomat. Szisztematikusan, rendszerezett anyaggal átnéztük a nyelvtant, és olyan dolgok is előjöttek, amiket tudtam, csak nem sejtettem, hogy tudok. :) A jó hangulatú órákon jutott idő a házi feladatok ellenőrzésére, szöveghallgatásra és sok beszédgyakorlásra is, így az aktív nyelvismeretet minden oldalról fejlesztettük. Bár nem volt célom a felsőfokú nyelvvizsga, de Magdi 1 év alatt (heti 50 perc kontaktórával) sikeresen felkészített erre is. Ez után sem dőltünk hátra, az üzleti világ angol kommunikációs fogásait kezdtük el átnézni, melyet a munkámban azóta is sikerrel alkalmazok."

Kis Gábor

Ügyvezető / Skitus Kft.

"Kis Magdolnával 2017 tavasza óta működünk együtt. Ez idő alatt hatalmas sikereket értünk el kollégáink angol nyelvtudásának fejlesztésében, pl. sikeres nyelvvizsga eredmény. Magdi minden egyes kolléga esetében egyénre szabott tantervvel készül, a résztvevők fejlődését pedig folyamatosan méri. Óráin nagy hangsúlyt fektet a nyelvtanra, a kiejtés minél tökéletesebb elsajátítására, a társalgásra valamint a szövegértésre is. Rendszeresen használ audiovizuális eszközöket, melyek a résztvevők fejlődését és igényeit szem előtt tartva színesítik óráit. Változatos óráinak és szakmai hozzáértésének köszönhetően kollégáink az órákat nem teherként élik meg, motiváltak, lelkesedésük töretlen."

Holló Mária

Jogtanácsos

"2018-ban kezdtünk Magdival együtt dolgozni. Nem csak engem hanem a férjemet is tanítja/tanította, akivel nem azonos szinten vagyunk angolból. Magdi végig az igényeink szerint és differenciálva tudott minket tanítani a nyelvi szintünknek megfelelően, eleinte heti egy órában, majd én heti két órára váltottam a szakmai angol miatt, amire a munkám miatt van szükség. Terveim szerint 2020 májusában felsőfokú nyelvvizsgáztam volna, azonban ez most pár hónapot várat magára. Magdiban megtaláltam azt a tanárt, aki kellőképpen kordában tudja tartani a szertelenségem, számon kér és a célja hogy a tudás ne felszínes legyen, hanem egy aktív, a mindennapi életben használható magas színvonalú nyelvtudást sajátítsunk el. Alig várom a közös munka folytatását!